Hirdetmény – Településfejlesztési koncepció
Partnerségi tájékoztatás
Tisztelt Lakoság! A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 38. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezúton tájékoztatom, hogy Mocsa község képviselő-testülete a településfejlesztési elképzelések alapján elkészítette településfejlesztési koncepciójának és településrendezési eszközeinek egyeztetési dokumentációját, ezért a véleményezési szakasz megindítását kezdeményezem. Az előzetes tájékoztatási szakaszban érkezett államigazgatási tájékoztatások és vélemények alapján, a lakossági vélemények és bizottsági egyeztetéseken elhangzott észrevételek figyelembe vételével elkészült a község közigazgatási területére az egyeztetési dokumentáció. A Korm. rendelet 28.§ (6) bekezdése értelmében a településfejlesztési koncepció és a településrendezési eszközök egyeztetése egy eljárásban történik, a településrendezési eszköz egyeztetési szabályai szerint teljes eljárás keretében. A településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól a képviselő-testület a 7/2017. (VII. 25.) önkormányzati rendeletével döntött, melynek megfelelően a partnerségi egyeztetés is párhuzamosan zajlik az államigazgatási egyeztetéssel. A településrendezési eszközök környezeti értékelése, a megalapozó vizsgálatok, Mocsa hosszútávú településfejlesztési koncepciója, az örökségvédelmi hatástanulmány, és településszerkezei terv és helyi építési szabályzat megtekinthetőek a polgármesteri hivatalban és közzétételre kerültek a honlapon. A fenti dokumentumok 30 napig véleményezhetőek. A véleményeket az önkormányzati honlapon történő közzétételétől számított 30 napon belül lehet megtenni írásban Mocsa Község Önkormányzata 2911 Mocsa Hősök tere 1. számra benyújtva vagy elektronikus úton a polg.hiv@mocsa.hu e-mail címre történő megküldéssel. Mocsa, 2020. december 13. Udvardi Marianna polgármester s. k. |